Csíkpálfalva (Păuleni-Ciuc) hegylábi település Erdélyben, Romániaában, a Közép-Csíki-medence keleti peremén terül el, Csíkszeredától 5 km távolságra, Csíksomlyótól északra, az Aracs- és Nyír-patak völgyében, mintegy 740 m tengerszintfeletti magasságban. A Remete-patak jobb oldalán emelkedik a Várdomb (a Cserehomlokon, bronzkori leletekkel).
Mint községközpont még két falut irányít: Csíkdelnét és Csíkcsomortánt.
A községben élénk háziipari tevékenység bontakozott ki. Itt szövik a híres csíki festékes gyapjúszőnyegeket.
Római katolikus temploma a régi kápolna (1843-ban épült, majd leégett) helyébe épült, 1949-ben szentelték fel Szent Pál megtérésének tiszteletére.
A Csűr Szálló Csíkszeredától 5 kilométernyire, Csíksomlyótól 2,5 km-re helyezkedik el, csendes, tiszta levegőjű falusi környezetben.
Sípálya felvonóval, pályaszállások
A szálló a Rose Panzió udvarának hátsó felében található, a régi csűr épületéből lett kialakítva.
A két épületben összesen 8 szoba és 6 fürdőszoba áll a kedves vendégek rendelkezésére. A szobák összesen 30 fő befogadására alkalmasak.
Parkolási lehetőség biztosított autóbusznak is zárt udvarban.
Férőhelyek a 2 épületben, 8 szobában max. 30 személynek
Férőhelyek a csíkpálfalvi Csűr Szállóban:
5 szobában, 18 személynek (3 db fürdőszoba)
Földszint:
Nagy nappali – vendéglő 20 férőhelyel, benne kandalló, nagy TV, wc, illetve kézmosó helyiséggel - a Rose Panzió és Csűr szálló vendégeinek kiszolgálása, ellátása (reggeli, vacsora, azaz félpanziós ellátás) itt történik.
Szoba 6 db 1 személyes ággyal, saját belső fürdőszobával.
Tetőtér 2 db 2 szobas apartman: Az első apartmanban van:
az előtérben 6 személyes asztal székekkel,
az első szobában 3 db 1 személyes ágy
a második szobában 1 db franciaágy
belső fürdőszoba
A második apartmanban van:
az előtérben 6 személyes asztal székekkel,
az első szobában 3 db 1 személyes ágy
a második szobában 3 db 1 személyes ágy
belső fürdőszoba
*A két apartmanhoz teljesen felszerelt konyha tartozik, mely a tetőtérben került kialakításra.
5 éjszaka esetén 25 EUR/fő/éj
Foglalható 15-17 fős csoport részére.
SZILVESZTER
I. Szilveszter - Karácsony - 5 nap 4 éjszaka
100 RON / éj / fő - önellátással
Foglalható minimum 8, maximum 16 fő részére
A foglalás érvényes a 40 % előleg befizetése után
II. 7 éjszakás csomag
Félpanziós ellátás,
Újévi gálavacsora
Ár: 1050 RON / fő
III. 4 éjszakás csomag
Félpanziós ellátás,
Újévi gálavacsora
Ár: 640 RON / fő
Tiszteletben tartjuk az Ön magánéletét, ez a portál nem tárol személyes adatokat.
Üdülése alatt, román nyelvi környezetben tolmácsolással is segítünk.
Megjegyzés: a fent bemutatott szálláshely működésének hivatalosságáért, a közölt adatok helyességéért és hitelességéért a felelősség kizárólag a vendéglátót, illetve tulajdonost terheli. Működési szabályzat Foglalható szálláskategóriák Csíkpálvalván: Hotel - Szálloda, Szálló, Panzió, Villa, Motel, Hostel, Fogadó, Apartmanház, Étterem, Kulcsosház, Nyaraló - Faház, Gerendaház, Menedékház, Vendégház, Parasztház, Diákszállás, Bungalow, Kemping Megtekinthetők: CSÍKPÁLFALVAI - ERDÉLYI - ROMÁNIAI SZÁLLÁSAJÁNLATOK, biztosított az ONLINE SZÁLLÁSFOGLALÁS, mely kiterjed a KÁRPÁT-MEDENCÉRE, ERDÉLYRE, ROMÁNIÁRA.