Ha úgy döntött, hogy Székelyföldön szeretne nyaralni, akkor Korispatak ideális helynek számít, ugyanis szinte minden nagyobb település 50km-es körzetben elérheto, ilyenek mint Marosvásárhely, Kőrispatak, Parajd, Korond, Székelyudvarhely és Segesvár.
Mivel Korispatak nem a fo forgalmi útvonal mellett helyezkedik el, hanem 15 km-re attól, igazi csendes pihenésre számíthat.
Ha táborozni, pihenni, üdülni vágyik, és szeretne megismerkedni a szalmafonás titkaival, jöjjön el szalmafonó kisfalunkba Kőrispatakra.
Itt meglátogathatja Románia első, és egyetlen Szalmakalap Múzeumát, valamint a Kárpát-medence legnagyobb (5 méteres) szalmakalapját, ahol valóra válhat az a mondás, hogy "kalap alatt elintéztük".
A "Szalmakalap" vendégház elsosorban csoportos kirándulók elszállásolására alkalmas.
2 dupla szoba áll rendelkezésre 18 férőhellyel.
Külön egy szoba is kibérelhető.
Az épületben konyha, társalgó, valamint 2 zuhanyzó és 2 wc áll rendelkezésre, valamint a vendégház udvarán két szabadtéri társalgó és flekken süto.
A konyhahasználat díjmentes. Az udvaron parkolási lehetőség van kisbuszok és autók számára.
Táborozóink és szállóvendégeink hagyományos székely és helyi ízekkel ismerkedhetnek meg.
A kalap vendégház és a kemping egyszerre is kibérelhető, így egy teljes autóbusz vendéget is eltudunk szállásolni.
Férőhelyek: 2 duplaszoba összesen 18 férőhellyel
Árak 2026 Kőrispatak - Vendégház
(Az árak 2026 teljes évében érvényesek, RON-ban értendők.)
Teljes ellátás (szállás + napi 3 étkezés)
Vendégkategória
Szolgáltatás tartalma
Ár / fő / nap (RON)
Felnőttek
Szállás + reggeli + ebéd + vacsora
169 RON
1–4. osztályos gyermekek
Szállás + reggeli + ebéd + vacsora
129 RON
5–8. osztályos gyermekek
Szállás + reggeli + ebéd + vacsora
149 RON
Megjegyzés
• Az ár tartalmazza a szállást és a napi háromszori étkezést.
• Csoportos foglalás esetén az árak a megadott kategóriák szerint érvényesek.
• Az árak RON-ban értendők.
Ez a foglalási kérelem nem jelent semmilyen kötelezettséget az Ön számára. Így tájékozódhat a szállásegység elérhetőségéről és a kért időszakban érvényes árakról.
A kívánt foglalás csak a szállásadó írásos visszaigazolása után válik véglegessé.
A konvertált értékek tájékoztató jellegűek.
A tényleges konverzió a szállásadó bankja kondícióinak függvénye.
Szolgáltatások:
Reggelit, estebédet vagy teljes ellátást biztosítunk
Vendégeink különböző székely ételeket kóstolhatnak meg
Fürdőszoba, Wc
Több személy esetén rendelkezésre állnak 2 és 3 személyes faházikók
Kérésre hagyományos élő cigányzene (hegedű, cimbalom) valamint a hagyományos csősz tánc megtanítása
Fürdési lehetőség a közeli tóban
Horgászati lehetőség
Megtekinthető a több mint 500 érdekes különböző alakú kő
Megjegyzés: a fent bemutatott szálláshely működésének hivatalosságáért, a közölt adatok helyességéért és hitelességéért a felelősség kizárólag a vendéglátót, illetve tulajdonost terheli. Foglalható szálláskategóriák Kőrispatakon: Hotel - Szálloda, Szálló, Panzió, Villa, Motel, Hostel, Fogadó, Apartmanház, Étterem, Kulcsosház, Nyaraló - Faház, Gerendaház, Menedékház, Vendégház, Parasztház, Diákszállás, Bungalow, Kemping Megtekinthetők: KŐRISPATAKI - ERDÉLYI - ROMÁNIAI SZÁLLÁSAJÁNLATOK, biztosított az ONLINE SZÁLLÁSFOGLALÁS, mely kiterjed a KÁRPÁT-MEDENCÉRE, ERDÉLYRE, ROMÁNIÁRA.