Algyógy (Geoagiu) város Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében található.
A Maros jobb oldali mellékvize, a Gyógy-patak mentén terül el, az Erdélyi Érchegység lábánál.
Dévától 27 km-re északkeletre fekszik, Feredőgyógytól 5 km, Vajdahunyadtól 41 km, Gyulafehérvártól pedig 43 km távolságra.
Az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ kiváló lehetőséget biztosít táborok, konferenciák és összejövetelek szervezésére, de akár családi kirándulás helyszíne is lehet.
Ugyanakkor a központ alkalmas kisebb, nagyobb (fiatalokból, illetve idősekből álló) csoportok fogadására is. A szolgáltatások sokszínűsége, az alacsony árak páratlan lehetőséget biztosítanak a vendégeknek, hogy egy festői környezetben, igényes körülmények között eltöltött idő után felejthetetlen élményekkel térjenek haza.
A központ előnye, hogy könnyen megközelíthető, akár vonattal is. A templom, a sportpályák és a jól felszerelt főépület vonzó lehet bármilyen korosztály számára, akik kikapcsolódni, szórakozni, vagy éppen dolgozni, tanulni szeretnének.
Ebédlő 80 férőhellyel, mely alkalmas a napi étkezések, előadások, konferenciák és egyéb programok megszervezésére.
Emelet/manzárd:
1 db 17 ágyas szoba
1 db 8 ágyas szoba
2 db 4 ágyas szoba
A manzárdon elszállásoltak használhatják a földszinti mosdókat, ill. az alagsorban található 2 mosdót, mely 3-3 zuhanyzóval és 3-3 wc-vel van felszerelve.
Árajánlat:
A szálláshely min. 15 fős csoportokat fogad és csak előjegyzéssel fogad vendégeket. Különálló szobákat, egyéni turistáknak, nem értékesít.
E-mailben küldött szállásigényére személyre szabott árajánlattal szolgálunk.
A konvertált értékek tájékoztató jellegűek.
A tényleges konverzió a szállásadó bankja kondícióinak függvénye.
Szolgáltatások:
ebédlő
ellátás (reggeli, ebéd, vacsora)
központi fűtés
wireless internet
játszótér gyerekeknek (hinta, homokozó, stb.)
grillezés
parkolóhely az udvaron
röplabda pálya
foci pálya
asztalitenisz
Kedvezmények:
1. 25 fős csoportnál egy személynek teljes ingyen ellátás.
2. 45 fős csoportnál két személynek teljes ingyen ellátás.
Látnivalók Algyógyon:
Tiszteletben tartjuk az Ön magánéletét, ez a portál nem tárol személyes adatokat.
Üdülése alatt, román nyelvi környezetben tolmácsolással is segítünk.
Megjegyzés: a fent bemutatott szálláshely működésének hivatalosságáért, a közölt adatok helyességéért és hitelességéért a felelősség kizárólag a vendéglátót, illetve tulajdonost terheli. Működési szabályzat Foglalható szálláskategóriák Algyógyon: Hotel - Szálloda, Szálló, Panzió, Villa, Motel, Hostel, Fogadó, Apartmanház, Étterem, Kulcsosház, Nyaraló - Faház, Gerendaház, Menedékház, Vendégház, Parasztház, Diákszállás, Bungalow, Kemping Megtekinthetők: ALGYÓGYI - ERDÉLYI - ROMÁNIAI SZÁLLÁSAJÁNLATOK, biztosított az ONLINE SZÁLLÁSFOGLALÁS, mely kiterjed a KÁRPÁT-MEDENCÉRE, ERDÉLYRE, ROMÁNIÁRA.