
Szilveszter Árkos - Panzió - Kovászna megye

Szállás Szilveszter Árkos Panzió*** | Étterem , bár, kerti bútor, konferenciaterem, terasz sportpálya, parkoló | 6 km Sepsiszentgyörgy, 13 km Sugásfürdői-sípálya, 37 km Tusnádfürdő
Árkos Sepsiszentgyörgytől 7 km távolságra fekvő önállósult székely község. A bejáratnál hatalmas új faragott székely kapu várja a betérőt. A községháza előtt rendezett hősi emlékpark van. Háromszéki viszonylatban a harmadik település ahol a legtöbb unitárius lélek él. A lelkes gyülekezet a vidék legépebben megmaradt műemlék vártemplomát tartja fenn. A tekintélyt sugárzó neobarokk stílusú templom 1831-1833 között épült. Ezen a helyen állt egykor egy kisebb, az évszázadok során többször átépített, feltehetően Árpád-kori templom volt. A toronyban van Kovászna megye legszebb hangú, legnehezebb harangja, amely kereken egy tonnát nyom. A 17. században, olasz minta alapján épült a templomot körülvevő szabályos ötszög alakú várfal. A sarkain fedett bástyák erősítik, melyek alaprajza szintén ötszögű. Az építkezést 1640-ben fejezték be a vakolatban jelzett évszám szerint. A vártemplom érdekessége, hogy minden családnak volt a bástyákban saját ládája és kampóia. Fel voltak készülve kiéheztetés ellen, itt tárolták az élelmiszereket. A lakosság most is próbálja őrizni ezt a hagyományt. Árkos építészeti emlékeinél fontos szerepe van a báró Szentkereszti kastély neobarokk épületének.
Az 1890-es évek elején átalakították és egy több hektár kiterjedésű arborétumot telepítettek köréje. Olyan különleges fafajok találhatóak ott, mint a ritkaság számba menő olajfűz, a vérbükk, tulipánfa, a hegyes levelű liliomfa, a keleti homokfenyő. A község fölött levő erdőkben található meg az árkosiak tatár kori rejtekhelye: a Várhegyi-vár.
A épület
A szobák az épület főldszintjén, az első, illetve masodik emeleten találhatóak.
Az épület foldszinti részén található a fogadó részleggel ellátott recepció, bár, valamint egy 60 személyes konferencia terem.
B épület
A földszinten egy 20 férőhelyes konferenciaterem van.
Az emeleten egy két teremmel 80 és 35 férőhellyel rendelkező ebédlő található, míg az épület mellett egy 100 személyes nyári terasz helyezkedik el.
A két épület közt talalható egy műgyepes, kivilágítható teniszpáya, mig oldalt egy 40 ferohelyes parkoló foglal helyet.
- 30 szoba saját fürdőszobával
- Minden szoba TV-vel, wifivel, belső saját fürdőszobával rendelkezik, ebből 4-5 szoba hűtőszekrénnyel is ellátott
A épület:
- 2 szoba 6 férőhellyel
- 18 háromágyas szoba
- 10 kétágyas szoba
- Recepciós szolgáltatások
- Bár
- Konferenciaterem – 60 férőhely
Szolgáltatások
A épület
- 30 db. szoba
- Recepció
- Bár
- Konferencia terem - 60 férőhely
B épület
- Két termes étterem - 80 és 35 férőhelyes
- Nyári terasz 100 fő részére
- Konferencia terem - 20 férőhely
- WIFI
- Tábortűz helye
- Sportpálya
- Parkolás
Szobák felszereltsége
- belépés kártyával
- íróasztal
- LCD LED TV
- minibár
- hajszárító
- füstjelző
- internet (WiFi)
Események
Panzió ** - Az Arcus ideális hely testtalálkozók és családi események megszervezéséhez, valamint konferenciák, prezentációk, csapatépítés, ünnepi vacsorák, családi találkozók számára.
- konferenciaterem - 60 férőhely
- étterem - 80 férőhely
- étterem - 35 férőhely
Szolgáltatások:
- kabelteve, WI- FI a szobákban
- zárt parkoló
- 100 férőhelyes nyárikert, filegória
- felszerelt konyha a vendégek rendelkezésére
- teniszpálya éjjeli kivilágítással
- 40 férőhelyes őrzött parkoló, autóbusznak is
- A szállás szomszédságban Szentkereszthy-kastély
- Gyümölcsöskert
- konferenciaterem 60 férőhellyel - audio-vizuális berendezések adottak
- workshopokra 20-25 fős terem
- kérésre faxküldés
- társasjátékok
- Málnásfürdő 22 km
- Bálványosfürdő 41 km
- Szent Anna-tó 48 km
- Tusnádfürdő 36 km
- Smile Aquapark Brassó 40 km
- Tusnádfürdői-sípálya 37 km
- Büdös-barlang 42 km
- Buffogó-láp 42 km
- Club Aventura Tusnádfürdő 37 km
- Prázsmári erődtemplom 24 km
- Bálványosvár 42 km
- Thury-Bányai kastély 39 km
- Fekete templom 39 km
- Brassó Maraton 36 km
- Karácsonyi Vásár Brassó 39 km
- Brassói Ifjak Felvonulása 38 km
![]() |
|
Tichet | Card |
![]() |
|
Tichet | Card |
![]() |
|
Tichet | Card |
I. Csomagár: szállás
- 290 RON / fő / 3 éj
II. Csomagár: szállás, reggeli, vacsora:
- 580 RON / fő / 3 éj
Szoba típusa | RON/fő | Ajánlat tartalma |
Megjegyzés |
Hely a kétszemélyes szobában | 225 | - Szállás / 3 éj - WIFI - Parkoló |
|
Pótágy | 150 | ||
Gyerekár 6–12 év |
90 | - 6 év alatti gereknek ingyenesség | |
Hely a kétszemélyes szobában | 595 | - Szállás / 3 éj - Szilveszter ünnepi vacsora welcomedrink itallal - Reggeli (svédasztalos) - WIFI - Parkoló |
|
Pótágy | 520 | ||
Gyerekár 6–12 év |
460 | - 6 év alatti gereknek ingyenesség |
Ellátás:
- Reggeli 08:00 és 10:00 között (2023.01.01-én 09:00 és 11:00 között)
Programlehetőségek a zónában:
- Szánkózás, vagy szánozás a közelben
- Síelési lehetőség: Súgásfürdő sípálya (Árkostól 5 km)
Fizetési feltételek:
- 5 napon belül a teljes ár 50%-át előre kell fizetni a foglalástól számítva.
Lemondási feltételek:
- A foglalás kötbér nélkül lemondható érkezés előtt 10 nappal.
- Ha kevesebb, mint 10 nappal az érkezés előtt mondja le foglalását, a kötbér összege a teljes összeg 50%-a.
- Amennyiben a lemondás legkésőbb az érkezés dátuma előtt 7 nappal megtörténik, befizetett kötbér már nem visszatérítendő.
Megjegyzések:
Az ajánlat min. 20 szoba lefoglalása esetén érvényes.
A leggyakoribb kérdések Árkos SZ763 Panzió kapcsán
Árkos SZ763 Panzió hasznos információk és gyakran keresett kifejezések:
Tervez egy szilveszteri pihenést vagy egy nyugodt üdülést Árkos településen? A Árkos Panzió tökéletes választás azok számára, akik csendre, kikapcsolódásra, valamint kényelmes szállásra és magas színvonalú szolgáltatásokra vágynak. A festői szépségű Árkos környezetében található Árkos SZ763 Panzió ideális helyszínt kínál egy emlékezetes szilveszteri pihenéshez, családi nyaraláshoz vagy hétvégi kikapcsolódáshoz.
Akár a Árkos SZ763 Panzió szilveszteri foglalása érdekli, akár előfoglalásban gondolkodik, nálunk minden fontos információt megtalál. Foglaljon időben, és élvezze a Árkos SZ763 Panzió kényelmét, a természetközeli környezetet és a vendégszerető fogadtatást.
Fedezze fel a legújabb early booking ajánlatokat, vagy használja ki a last minute Árkos Panzió akciókat – akár a 2025-2026-os szilveszteri szezonra is. Ne hagyja ki a különleges szilveszteri csomagokat, a családi kedvezményeket, a wellness hétvégéket, illetve a First Minute Árkos SZ763 Panzió lehetőségeket sem.
Weboldalunkon részletes bemutatót talál a Árkos SZ763 Panzió kínálatáról, beleértve az elhelyezkedést, a szobák felszereltségét, a szolgáltatásokat, valamint az aktuális szilveszteri árakat. Képgalériánkban valós fotókon keresztül ismerkedhet meg a Árkos SZ763 Panzió hangulatával, a szállásbelsőkkel, és a környezettel, hogy könnyebben dönthessen.
Ha Árkos szálláshelyet keres, legyen szó Árkos központi szállásról vagy környező falusi panziókról, nálunk biztosan megtalálja az Önnek legmegfelelőbb szálláslehetőséget. Nézzen körül további ajánlataink között is: wellness szállások, nyaralók, hegyi kulcsosházak, gyerekbarát panziók, és még sok más lehetőség várja.
A Árkos SZ763 Panzió a régió egyik legnépszerűbb úti célja szilveszterre, pihenéshez vagy akár gyógyulási céllal érkezők számára is ideális választás. Válasszon egy felejthetetlen évzáró tartózkodást, ahol minőség, nyugalom és vendégszeretet találkozik.
Árkos SZ763 Panzió elfogadja a vakációs jegyekkel (tichet și card de vacanță) történő fizetést is.
Foglaljon most, és tegye különlegessé 2025-2026-os szilveszteri nyaralását a Árkos Panzió vendégeként – Árkos, a térség egyik legkedveltebb üdülőhelyén!
Küldjön üzenetet

-
Árak 2025 - 2026 – aktuális ajánlat.
-
Árak 2024 - 2025 – tavaly évi ajánlat – amely már nem aktuális (csupán tájékoztató jellegű).
-
Árak – tavaly évi ajánlat – amely már nem aktuális (csupán tájékoztató jellegű).
A határidő tullépése az előfoglalás automatikus érvényvesztését vonja maga után. azonban lehetőséget teremt a soron következő ujabb szállásfoglalás megtételére.
