Románia ötödik legnépesebb városa, Dobrudzsa legnagyobb települése, és az Európai Unió 100. legnépesebb városa.

A mai Konstanca helyén álló ókori települést Milétoszról származó görög telepesek alapították Kr. e. a 7. században Tomis néven, Kr. e. 3. századra elérte a polisz rangot.

A Kr. e. 1. században a Római Birodalom részévé vált, itt töltötte száműzetését és egyben életének utolsó nyolc évét a római költő Ovidius.

A népvándorlás kora alatt hun, szláv, finnugor és tatár elemek érkeztek a területre.

A város maga váltott bizánci és bolgár uralmat követően, a 15. században az Oszmán Birodalom részéve vált, s az is maradt a 19. század végéig.

Az 1877-1878-as szabadságharcokat követő berlini döntés értelmében a várost Romániához csatolták, míg akkoriban a lakosság szinte egésze török volt, addig az 1910-es népszámlálásra az akkor 12.725 lakos mintegy fele már román nemzetiségűnek vallotta magát.

A környék a népmuvészetek, hagyományok és szokások egy kiapadhatatlan kincsesbányája.

Ez a régió egy óriási szabadtéri múzeumnak tekintheto.

A falvak, a hűen őrzött hagyományok és színes népviseletek igen vonzóak a turisták számára.

Egy igazi, még ma is a népmuvészetet aktívan gyakorló társadalom népesíti be a vidéket.

A népviseletek díszítésében is huen tükrözodik a helybéliek tehetsége és leleményessége.

A hagyományos népi mesterségek közül fontos megemlítenünk a fafaragást, gyapjúfonást, kerámiakészítést, szalmafonást, méhészetet, fazekasságot, tojásírást valamint a kovács és ács munkákról sem szabad megfeledkeznünk.

A fába vésett különbözo díszíto formák megérzésen alapuló elrendezése a tökéletesség határát súrolja, egy formai mesevilágot alkotva, amelyben együtt léteznek az elvont geometrikus és jelképes formák és különféle növényi-, állati-, kozmikus-, és vallási motívumok.

Az étel nem is esik jól egy deci, "egy húzás" pálinka nélkül, mondják a helybeliek.