Románia - Erdély - Székelyföld - Lövéte


A Homoródmente legnagyobb hegyaljai halmaz-települése. Szentegyháza felől, a 132-es megyei „még aszfaltozott" úton közelíthető meg.
Magas házai, szűk, kanyargós utcái, színes népviselete, hímes szottesei, építészeti és néprajzi hagyományai alapján egyike Székelyföld legérdekesebb falvainak.
Egykoriban solymárfalu is volt, ezt orzi a határában levo Somkő vagy Sólyomkő helynév. Lövéte a Kis-Homoród viszonylag szűk, földcsuszamlásos völgyében fekszik, Szentegyházától délre, tole 10 km-re.
1913 után a legjelentősebb földcsuszamlás 1970 júniusában volt: 14 millió köbméter föld mozgása zajlott a Kis-Homoród jobb oldallejtojén.

Római katolikus temploma
1776-ban épült, ez olvasható a torony homlokzatának közepén. 1771-72-ben kezdték építeni és 1776-ban fejezték be.
A Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt, nyugati homlokzatú templomhajóból, szentélybol és sekrestyébol áll.
Késő barokk stílusban épült. Három középkori kőfaragványa van: egy gótikus keresztelőmedence (a hajóban), egy román kori és gótikus típus keveredéséből kialakult, pillér alakú szenteltvíztartó (falba építve a hajóban).
Mindezek a falu középkori templomából kerülhettek ide. Egy gótikus kehely a gyulafehérvári Battyhaneum gyujteményébe került.

Nevezetes házak Lövétén
Ványoló (dürückölo), a 340. számú bennvalón.
Az 1991.évi muemléki kataszter szerint a 19. században épült, majd 1921-ben újjáépítették.
A ma is muködo ványoló eredeti felszerelése megtekintheto. Ladó András háza (995.szám): a 19. század közepén épült.
Sóskút (a 481. számú bennvaló mellett): a sóskutat fedo épület 1866-ban épült.

Túraútvonal
Kirándulások: a Nádasszéki borvízforráshoz, Kirulysarkára, Kirulyfürdőre és Hargitaligetbe.